Az Üdvözültek Kicsiny Száma

Porto Mauriziói Szent Lénárd beszéde

Bevezetés

Köszönet legyen Istennek, hogy a Megváltó tanítványainak száma nem olyan csekély, hogy az írástudók és farizeusok gonoszsága győzedelmeskedni tudjon felettük. Habár igyekeznek rágalmazni az ártatlanságot, és megtéveszteni a népet szofisztikált ármánykodásaikkal, lejáratva a mi Urunk tanítását és jellemét, sötétséget találva még a Napban is, sokan mégis elismerik Őt, mint az igaz Messiást, és nem félve a fenyegetésektől és büntetésektől, nyíltan csatlakoznak az Ő ügyéhez. De vajon mindazok, akik Krisztust követik, tényleg követik Őt a dicsőségbe? Ó, inkább elidőzök kicsit ennél a komoly rejtélynél, és csendesen csodálom az isteni rendelések eme mélységeit, mintsem hogy meggondolatlanul ítéljek egy ilyen fontos ügyben! A mai témánk nagyon is komoly, még az Egyház pilléreit is megrengeti, rémülettel tölti el a legnagyobb szenteket, és remetékkel népesíti be a sivatagot. Ezen elmélkedés célja eldönteni, hogy vajon az üdvözült keresztények száma nagyobb, avagy kisebb-e, mint azon keresztények száma, akik elkárhoznak. Remélem, ez üdvös félelmet fog kelteni bennetek az Isten ítéletétől!

Testvérek, az irántatok érzett szeretetből kívánom, bárcsak az örök boldogság ígéretével kecsegtethetnélek mindnyájatokat, mondván, bizonyosan a Paradicsomba juttok, a keresztények nagyobb része üdvözül, úgyhogy ti is üdvözülni fogtok! De hogyan adhatnék ilyen szép biztosítékot, ha Isten törvényei ellen lázadtok, mintha saját magatok lennétek önmagatok legrosszabb ellenségei? Látom Istenben az őszinte vágyat a megmentésetekre, de látom bennetek az elszánt hajlamot a kárhozatra. Tehát mi lesz a dolgom ma, ha világosan szeretnék beszélni? Csalódást fogok okozni nektek. De ha nem beszélnék, csalódást okoznék Istennek.

Következésképpen két részre osztom ezt a témát. Az elsőben, hogy rettegés töltsön el titeket, a teológusok és egyházatyák véleménye alapján a keresztény felnőttek nagyobb részét kárhozatra ítélem, és csendesen csodálva ezt a szörnyű rejtélyt megtartom az érzéseimet magamnak. A második részben megpróbálom megvédeni Isten jóságát az istentelenektől, bizonyítván nektek, hogy akik elkárhoznak, saját rosszakaratuk okán kárhoznak el, mert el akarnak kárhozni. Tehát itt két nagyon fontos igazság van. Ha az első igazság megijeszt, ne nekem tulajdonítsátok, mintha én szeretném a mennybe vezető utat keskenyebbé tenni, mert én ugyanis semleges akarok maradni ebben a kérdésben! Tulajdonítsátok inkább a teológusoknak és az egyházatyáknak, akik ezt az igazságot az értelem erejével vésik a szívetekbe! Ha a második igazság kijózanít, adjatok hálát Istennek miatta, mert Ő csak egy dolgot akar: hogy teljes szíveteket adjátok Neki! Végül, ha arra kértek engem, áruljam el, én mit gondolok, ezt megteszem a ti vigasztalásotokra.

A teológusok és egyházatyák tanítása

Nem üres látványosság, hanem üdvös előkészület a szószékről hirdetni bizonyos igazságokat, melyek visszatartják a szabadosakat a lustaságtól, akik mindig Isten kegyelméről beszélnek, és hogy milyen könnyű megtérni a mindenféle bűnben élőknek, és eközben nyugodtan alszanak a pokolba vezető úton. Hogy kijózanítsuk őket, és felrázzuk a kábulatukból, ma megvizsgáljuk ezt a nagy kérdést: Az üdvözült keresztények száma nagyobb-e, vagy az elkárhozott keresztények száma?

Jámbor lélek, te most távozhatsz, ez a beszéd nem neked szól. Egyetlen célja, hogy megzabolázza a szabadosok büszkeségét, akik kiűzik az istenfélelmet szívükből, és csatlakoznak a gonoszhoz, aki Euszebiosz szerint hamis bizonysággal taszítja kárhozatba a lelkeket. Hogy eloszlassuk ezt a kételyt, sorakoztassuk fel az egyházatyákat, a görögöket és a latinokat egyaránt, és velük szembe a tanult teológusokat és a művelt történészeket, középre pedig helyezzük el a Bibliát, hogy jól látható legyen! Most ne arra figyeljünk, amit én mondani akarok – mint már említettem, nem magamért beszélek, nem én szeretnék dönteni ebben a kérdésben – hanem hallgassuk meg, amit ezek a hatalmas elmék mondanak, akik Isten Egyházának jelzőfényei, világítanak másoknak, hogy el ne tévesszék a mennybe vezető utat! Ezzel a módszerrel a hit, a tekintély és az értelem háromszoros fényével vezérelve biztos választ találhatunk erre a súlyos kérdésre.

Jegyezzük meg, hogy itt most nem az emberi faj egészéről van szó, nem is válogatás nélkül az összes katolikusról, hanem csakis a katolikus felnőttekről, akiknek szabad akaratuk van, és így képesek együttműködni az üdvösségükért! Először konzultáljunk a teológusokkal, akik közismerten a legóvatosabban vizsgálják a dolgokat, és nem esnek túlzásba a tanítás során: hallgassunk meg két tanult bíborost, Cajetant és Bellarmint! Ők azt tanítják, hogy a keresztény felnőttek nagyobb része elkárhozik, és ha lenne időm rámutatni ennek az okaira, ti magatok is meg lennétek győződve. De most csak egy Suáreztől származó idézetre szorítkozom. Miután egyeztetett a teológusokkal, és alaposan áttanulmányozta az ügyet, azt írta, “A legelterjedtebb vélemény szerint a keresztények között többen kárhoznak el, mint ahányan üdvözülnek.”

Ehhez hozzávéve a görög és latin egyházatyákat és teológusokat azt találjuk, hogy majdnem mindegyikük ugyanezt mondja. Ez a véleménye Szent Theodórosznak, Nagy Szent Vazulnak, Szír Szent Efrémnek és Aranyszájú Szent Jánosnak. Mi több, Baronius szerint általános nézet volt a görög egyházatyák között, hogy ez az igazság egyértelműen ki lett nyilatkoztatva Oszlopos Szent Simeonnak, és a kinyilatkoztatás után, hogy biztosítsa üdvösségét, élete hátralévő negyven évét egy oszlop tetején töltötte, kitéve az időjárás viszontagságainak, a bűnbánat és szentség példájaként. Most konzultáljunk a latin egyházatyákkal! Meghallhatjátok Nagy Szent Gergelyt, amint világosan mondja, “Sokan elérik a hitet, de kevesen a mennyei királyságot.” Szent Anzelm kijelenti, “Csak kevesen üdvözülnek.” Szent Ágoston ennél is világosabban állítja, “Ezért kevesen üdvözülnek az elkárhozottakhoz képest.” A legrémisztőbb mégis Szent Jeromos. Élete végén tanítványai jelenlétében ezeket a szörnyű szavakat mondta: “Százezer emberből, akik mindig is bűnös életet éltek, alig találsz egyet, aki méltó lenne a kegyelemre.”

A Szentírás szavai

De miért is lesnénk az atyák és a teológusok véleményét, amikor a Szentírás világosan rendezi ezt a kérdést? Olvassatok bele az Ó- és Újszövetségbe, és tömegével találtok számokat, szimbólumokat és szavakat, amik világosan mutatják ezt az igazságot: nagyon kevesen üdvözülnek! Noé idejében az egész emberiséget elmosta az özönvíz, és csak nyolc ember menekült meg a bárkában. Szent Péter mondja, “A bárka az egyház előképe,” míg Szent Ágoston hozzáteszi, “és ez a nyolc ember jelzi, hogy csak nagyon kevesen fognak üdvözülni, mert nagyon kevesen tagadják meg őszintén a világot, és akik csak szavaikban tagadják meg a világot, nem tartoznak a bárka misztériumához.” A Biblia azt is elmondja, hogy csakis két ember jutott el az ígéret földjére abból a kétmillió zsidóból, akik elhagyták Egyiptomot. És csak négyen menekültek meg Szodoma pusztulásakor a kén- és tűzeső elől. Mindez azt jelenti, hogy a kárhozottak száma, akiket pelyvaként a tűzre vetnek messze nagyobb, mint az üdvözültek száma, akiket a mennyei Atya egy napon a csűrjébe gyűjt, mint értékes búzát.

Nem fejezném be, ha be kellene mutatnom az összes számot, amivel a Szentírás megerősíti ezt az igazságot. Engedjük, hogy betöltsön minket a Megtestesült Ige élő bölcsessége! Mit válaszolt a mi Urunk, amikor egy kíváncsi ember az Evangéliumban megkérdezte, “Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Talán csendben maradt? Esetleg tétovázott? Elrejtette a véleményét, nehogy megijessze a tömeget? Nem. Egyvalaki kérdezte, de ő megszólította az összes jelenlévőt. Azt mondta nekik: “Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni.” Ki beszél itt? Ő Isten Fia, az Örök Igazság, aki egy másik alkalommal még világosabban beszél, “Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” Nem azt mondja, hogy mindenki meg lenne hívva, és az összes emberből van egy kevés kiválasztott, hanem sokan vannak a meghívottak, ami azt jelenti, ahogy Nagy Szent Gergely elmagyarázza, hogy az összes emberből sok van meghívva az igaz hitre, de belőlük csak kevés üdvözül. Testvérek, ezek a mi Urunk Jézus Krisztus szavai. Világosak? Igazak. Mondjátok most nekem, hogyan lehetséges, hogy a szívetekben hisztek, és nem remegtek!

Üdvözülés a különböző élethelyzetekben

De közben úgy látom, általánosságban beszélve a témáról még célt tévesztek. Szóval alkalmazzuk ezt az igazságot a különböző helyzetekre, és meg fogjátok érteni, hogy vagy el kell vetni az értelmet, a tapasztalatot és a hitérzéket, vagy pedig be kell ismerni, a katolikusok nagyobb része elkárhozik! Van olyan állam a világon, amely kedvezőbb az ártatlanságnak, ahol könnyebbnek tűnik az üdvözülés, és ahol az embereknek magasztosabb eszméik vannak, mint a papság, Isten hadnagyai? Első pillantásra ki ne gondolná, hogy legtöbbjük nemcsak igen jó, hanem tökéletes. Mégis elborzadok, amikor hallom Szent Jeromos kijelentését, hogy bár a világ tele van papokkal, alig egy a százból él a helyzetének megfelelően. Vagy amikor Isten egyik szolgáját hallom tanúsítani, hogy egy kinyilatkoztatásból megtudta, hogy minden nap a pokolba hulló papok száma olyan nagy, hogy lehetetlennek tűnt, hogy bármelyikük is megmeneküljön. Vagy amikor Aranyszájú Szent Jánost hallom könnyekkel a szemében felkiáltani: “Nem hiszem, hogy sok pap megmenekül. Pont ellenkezőleg, szerintem az elkárhozottak száma nagyobb.”

Nézzünk még magasabbra, és lássuk az Egyház főpapjait, pásztorokat, akik a lelkekért felelősek. Az üdvözültek száma nagyobb közöttük, mint a kárhozottak száma? Hallgassuk meg Cantimprét, ő elbeszél egy eseményt, és ti levonhatjátok a következtetést! Volt egy zsinat Párizsban, nagy számban vettek részt rajta főpapok és pásztorok, akik a lelkekért felelősek. A király és a hercegek szintén eljöttek, hogy jelenlétükkel emeljék az esemény fényét. Egy híres prédikátort hívtak beszédet tartani. Miközben a beszédre készült, egy borzalmas démon jelent meg neki, és azt mondta, “Tedd félre a könyveidet. Ha szeretnél egy tényleg hasznos beszédet tartani a hercegeknek és főpapoknak, szorítkozz a mi részünkre: ‘Mi, a sötétség hercegei, köszönjük nektek, hercegek, főpapok és lelkipásztorok, hogy a ti hanyagságotok miatt a hívők nagyobb része elkárhozik. Emellett, tartogatunk számotokra egy kis jutalmat ezért a szívességért arra az időre, amikor majd velünk lesztek a pokolban.’”

Jaj nektek, akik másoknak parancsoltok! Ha annyian elvesznek a ti hibátokból, mi fog történni veletek? Ha csak néhányan menekülnek meg Isten Egyházának elöljárói közül, mi lesz veletek? Vegyünk számításba minden helyzetet, mindkét nemet, minden feltételt: férjek, feleségek, özvegyek, nők, férfiak, katonák, kereskedők, iparosok, gazdagok és szegények, nemesek és közemberek! Mit mondjunk ezekről az emberekről, akik bűnös életet élnek? Ferrer Szent Vince következő elbeszélése rámutat, hogy mit gondoljunk róluk. Ő Lyon egyik főespereséről mesél, aki feladta hivatását, hogy visszavonuljon egy elhagyatott helyre, és bűnbánatot gyakoroljon. Ugyanazon a napon és időben hunyt el, mint Szent Bernát. Halála után megjelent a bíborosának, és elmondta, “Tudja, Monsignore, ugyanabban az időben, amikor elhunytam, harmincháromezer ember szintén meghalt. Közülük, Bernát és én késlekedés nélkül a mennybe jutottunk, hárman a tisztítótűzbe kerültek, és az összes többi a pokolba zuhant.”

A krónikák ennél borzasztóbb történetet is említenek. Egyik testvérünk, aki jól ismert bölcsességéről és életszentségéről, éppen Németországban prédikált. Annyira élénken festette le a bűnök rútságát, hogy az egyik hölgy mindenki szeme láttára elájult a szomorúságtól, mintha meghalt volna. Később magához térve azt mondta: “Amikor megjelentem Isten ítélőszéke előtt, hatvanezer ember érkezett éppen a világ minden részéről. Közülük hárman menekültek meg a tisztítótűzön keresztül, az összes többi elkárhozott.”

Ó, mily hatalmasak Isten ítéletei! Harmincezerből csak öten menekülnek meg! Hatvanezerből csak hárman jutnak a mennybe! Ti bűnösök, akik hallgattok engem, hová lesztek számolva?… Mit mondtok?… Mit gondoltok?…

Két út

Látom, majdnem mindnyájan lehajtjátok a fejeteket, csodálkozva és borzongva. De tegyük félre döbbenetünket, és önmagunk hitegetése helyett próbáljunk meg hasznot húzni félelmünkből! Nem igaz, hogy két út vezet a mennybe: ártatlanság és bűnbánat? Most megmutatom nektek, hogy nagyon kevés ember jár ezeken az utakon, amiből értelmes ember arra következtet, hogy nagyon kevesen üdvözülnek. És hogy biztosat mondjunk: milyen korban, munkakörben vagy helyzetben találod úgy, hogy a bűnösök száma nem haladja meg százszorosan a jókét, és miről mondhatod, “A jók olyan ritkák, és a rosszak olyan nagy számban vannak jelen”? Elmondhatjuk a korunkról, amit Salvianus mondott az övéről: könnyebb megtalálni bűnösök megszámlálhatatlan sokaságát mindenféle gonoszságban elmerülve, mint néhány igaz embert. Hány szolgáló teljesen őszinte és hű a feladataiban? Hány kereskedő tisztességes és igazságos az üzletben, hány mesterember pontos és szavahihető, hány árus önzetlen és őszinte? Hány jogász nem hagyja el az igazságot? Hány katona nem tapossa el az ártatlanokat, hány főnök nem tartja vissza igazságtalanul a beosztottai bérét, vagy nem hatalmaskodik az alárendeltjein? A jók mindenhol ritkák, és a gonoszok sokan vannak. Ki nem tudja, hogy manapság annyi a szabadosság a férfiak között, szabadság a lányok között, hiúság a nők körében, kicsapongás a gazdagoknál, romlottság a középosztályban, pusztulás az emberekben, szemtelenség a szegények között, hogy azt mondhatjuk, amit Pál apostol is mondott az ő idejében: “Mind letértek az útról… nincs, aki jót tenne, nincs egy sem.”

Megérkeztünk, sajnos, az Ozeás által megjövendölt pusztuláshoz: “Mindenütt csak átok és hazugság, gyilkosság és lopás, házasságtörés és erőszak.”

Menjetek az utcákra és terekre, palotákba és házakba, városokba és falvakba, bíróságra és törvényszékre, még akár Isten templomába is! Hol találtok erkölcsöt? “Jaj!” kiált fel Salvianus, “a nagyon kis kivétellel, akik menekülnek a gonosztól, mi a keresztények gyülekezete, ha nem egy bűnbarlang?” Mást sem találunk mindenütt, csak önzést, nagyravágyást, falánkságot és pazarlást. Nincsen a férfiak nagyobb része beszennyezve a bűn mocskával, nem jogosan írja Szent János, “az egész világ a gonosz hatalmában van?” Ezt nem én mondom nektek, hanem az értelem kötelez titeket, hogy elhiggyétek, az ilyen bűnös életűek közül nagyon kevesen menekülnek meg.

Bűnbánat

De azt mondjátok: nem tudja a bűnbánat kijavítani az ártatlanság elvesztését? Ez igaz, elismerem. De közben tudom, hogy a bűnbánat olyan nehéz a gyakorlatban, annyira elveszítettük az erre való képességet, és annyira visszaélnek vele a bűnösök, hogy ez meg kell győzzön titeket, nagyon kevesen menekülnek meg ezen az úton. Ó, mily meredek, szűk, tüskés, ránézésre is szörnyű, nehezen járható ez az út! Bárhová nézünk, vérnyomokat látunk, és rossz emlékeket idéző dolgokat. Sokan már a látványától is elgyengülnek. Sokan a legelején feladják. Sokan buknak el a közepén a fáradságtól, és sokan a végén adják fel nyomorultan. És milyen kevesen vannak, akik halálukig kitartanak benne! Szent Ambrus szerint könnyebb olyan embert találni, aki megtartotta ártatlanságát, mint olyat, aki megfelelő bűnbánatot tartott.

Ha a bűnbánat szentségét vesszük, olyan sok az eltorzult gyónás, olyan sok a begyakorolt kifogás, olyan sok a megtévesztő bűnbánat, olyan sok a hamis fogadkozás, olyan sok a hatástalan megoldás, olyan sok az érvénytelen feloldozás! Ti érvényesnek gondoljátok valakinek a gyónását, aki bűnökkel vádolja magát, de a bűnre vezető alkalmakat továbbra is megtartja? Vagy valakiét, aki nyilvánvaló igazságtalanságokkal vádolja magát, de nem áll szándékában jóvátenni belőlük semmit? Vagy valakiét, aki ugyanabba a bűnbe esik rögtön a gyónás után? Ó, micsoda borzasztó visszaélések ezzel a hatalmas szentséggel! Az egyik gyónni megy, hogy elkerülje a kiközösítést, a másik meg hogy rendszeres gyónóként gondoljanak rá. Az egyik meggyón, hogy megnyugtassa lelkiismeretét, a másik elhallgatja bűneit szégyenében. Az egyik rosszindulatból hibásan gyón, a másik megszokásból mond valamit. Az egyik nem is igazán gondolta végig ezt a szentséget, a másikból hiányzik a szükséges megbánás, megint másikból pedig a határozott cél. Szegény gyóntatók, milyen erőfeszítéseket tesztek, hogy valódi megoldásokra és cselekedetekre vezessétek ezeket a gyónókat, amik nélkül a gyónás szentségtörés, a feloldozás kárhoztatás és a bűnbánat illúzió!

Hol vannak most azok, akik szerint az üdvözültek száma a keresztények között nagyobb, mint a kárhozottak száma, és ki bizonygatja a véleményét ilyen érveléssel: a katolikus felnőttek nagyobb része a halálos ágyán az Egyház szentségeivel megerősítve távozik el, következésképpen a legtöbb katolikus felnőtt üdvözül? Ó, milyen szép érvelés! De pont az ellenkezőjét kellene mondanotok. A legtöbb katolikus rosszul gyón a halála előtt, ezért a legtöbb elkárhozik. Annál is biztosabban állítom ezt, mert egy haldokló ember, aki egész életében nem gyónt rendesen, mikor még jó egészségben volt, mennyivel nehezebben gyón az ágyában nehéz szívvel, bizonytalan fejjel, zavaros elmével. Miközben ellene kiáltanak a körülötte lévő tárgyak, a még friss emlékek, a régi szokások, de mindenekelőtt az ördögök, akik minden eszközzel pokolra kívánják juttatni. Na most ha hozzáadjátok ezeket a hamis gyónókat a többi bűnöshöz, akik váratlanul halnak meg a halálos bűn állapotában, például a doktorok tudatlanságából, vagy a rokonaik hibájából, akik meghalnak mérgezésben, vagy földcsuszamlás temeti be őket, vagy leesnek valahonnan, vagy a csatamezőn vesznek el a harcban, csapdába esnek, villám csapja agyon őket, megégnek vagy megfulladnak, nem kötelező arra a következtetésre jutnotok, hogy a keresztények nagyobb része elkárhozik? Ez Aranyszájú Szent János érvelése. Ez a szent azt mondja, hogy a legtöbb keresztény élete folyamán végig a pokolba vezető úton jár. Miért vagytok akkor annyira meglepve, hogy a nagyobbik részük pokolra jut? Hogy belépjetek egy ajtón, meg kell tennetek az oda vezető utat. Mit válaszoltok egy ilyen erős érvre?

Ahány csillag látható az égen…

Azt mondjátok nekem, hogy Isten kegyelme hatalmas. Igen, azoknak, akik félik Őt, mondja a próféta, de hatalmas az Ő igazsága is azoknak, akik nem félik Őt, és elítél minden megátalkodott bűnöst.

Szóval azt akarjátok mondani nekem: Dehát akkor kinek készült a paradicsom, ha nem a keresztényeknek? Keresztényeknek készült, természetesen, de olyanoknak, akik nem torzítják el jellemüket, és keresztényként élnek. Továbbá ha az Isten kegyelmében elhunyt keresztény felnőttekhez hozzáadjuk a megszámlálhatatlan gyermeket, akik a keresztelés után de még az értelem korának elérése előtt haltak meg, nem fogtok meglepődni Szent János apostol szavain, aki az üdvözültekről ezt mondja: “akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni.”

És ez téveszti meg azokat, akik szerint az üdvözült katolikusok száma nagyobb, mint a kárhozottaké… Ha ehhez a számhoz hozzáadjuk azokat a felnőtteket, akik megtartják az ártatlanság köntösét, vagy miután bemocskolták, a bűnbánat könnyeivel mosták tisztára, akkor bizonyos, hogy sokan üdvözülnek. És ez megmagyarázza Szent János szavait: “akkora sereget láttam,” és a mi Urunk szavait: “sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában,” és más igehelyeket, amiket ezen álláspont alátámasztására szoktak idézni. De ha keresztény felnőttekről beszéltek, a tapasztalat, az értelem, a tekintély, és a Szentírás mind egyhangúlag bizonyítja, hogy a nagyobb részük elkárhozik. Ne higgyétek, hogy ezért a paradicsom üres. Pont ellenkezőleg, nagyon is népes királyság. Ha a kárhozottak “annyian vannak, mint ahány homokszem van a földön,” az üdvözültek “annyian, mint ahány csillag látható az égen,” vagyis mindkettő számtalan, habár nagyon különböző arányban.

Egy napon Aranyszájú Szent János a konstantinápolyi katedrálisban prédikálva ezeken az arányokon tűnődve nem tudott mit tenni, a rémülettől reszketve ezt kérdezte: “Az itt jelenlevő sokaságból mit gondoltok, hányan üdvözülnek?” És nem várva a válaszra, így folytatta: “A sok ezer ember között nem találnánk százat, akik üdvözülnek, és én még a száz körülit is kétlem.” Milyen borzasztó dolog! A nagy szent úgy hitte, hogy olyan sok emberből csak alig százan üdvözülnek, és még ebben a számban sem volt biztos. Mi fog történni veletek, akik engem hallgattok? Hatalmas Isten, nem tudok reszketés nélkül rágondolni. Testvérek, a megváltás problémája nagyon bonyolult dolog, a teológusok konklúziója szerint ha egy cél elérése nagy erőfeszítést igényel, akkor csak kevesen érik el.

Ezért Szent Tamás, az Angyali Doktor, miután mérlegelte az összes érvet ellene és mellette, hatalmas intellektusával arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb része a katolikusoknak elkárhozik. “Mert az örök üdvösség, mely Isten látásából áll, meghaladja a természetes állapotot, különösen mióta az eredendő bűn megfosztott minket a kegyelemtől, az üdvözültek kisebbségben vannak..”

Isten, az igazságos Atya

Szóval most távolítsátok el a szemellenzőt, ami elvakít titeket az önszeretettel, ami visszatart titeket egy ilyen nyilvánvaló igazság elfogadásától, hamis eszméket táplálva Isten igazságosságáról! “Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg Téged” mondja a mi Urunk Jézus Krisztus. Nem azt mondja, “Mindenható Atyám, legjóságosabb és kegyelmes Atya.” Azt mondja “igazságos Atyám,” így megérthetjük, hogy Isten összes tulajdonsága közül egyik sem kevésbé ismert, mint igazságossága, mert az emberek elutasítják, amitől félnek. Ezért távolítsátok el a szemellenzőt, és könnyes szemmel mondjátok: Jaj! A nagyobb része a katolikusoknak, a nagyobb része az itt élőknek, talán még ebben a gyülekezetben lévőknek is elkárhozik! Milyen téma érdemelné meg jobban a könnyeket?

Xerxész király amikor egy hegytetőről letekintett százezer hadrendbe sorakozott katonájára, végiggondolva, hogy száz év múlva már egyikük sem lesz életben, nem tudta visszatartani könnyeit. Nekünk nincs több okunk a sírásra, átgondolván, hogy olyan sok katolikus közül a nagyobb rész elkárhozik? Ez a gondolat nem kellene, hogy könnyek folyamát indítsa el a szemünkből, vagy legalább a szívünkben olyan érzéseket ébresszen, mint amit az Ágoston-rendi testvér, Szent Domonkosról nevezett Tiszteletreméltó Marcellusz érzett? Egy napon, amikor az örök szenvedésről meditált, Isten megmutatta neki, hányan mennek a pokolba abban a pillanatban, és láthatta a pokolba vezető nagyon széles utat, melyen huszonkétezer semmirekellő ment a mélységbe, egymást lökdösve. Isten szolgája megdöbbent a látványon és felkiáltott, “Ó, micsoda sokaság! Micsoda sokaság! És még többen jönnek. Ó, Jézusom! Ó, Jézusom! Micsoda őrület!” Hadd ismételjem Jeremiást, “Ki adja meg, hogy a fejem vizek forrásává váljék, és a szememből könnyek patakja fakadjon, hogy éjjel-nappal sirathassam népem leányának megöltjeit?”

Szegény lelkek! Hogyan tudtok ilyen sietve rohanni a pokol felé? A kegyelem kedvéért álljatok meg, és hallgassatok rám egy pillanatra! Vagy megértitek, hogy mit jelent örökre üdvözülni és elkárhozni, vagy nem. Ha megértitek, és ennek ellenére nem döntötök úgy, hogy megváltoztatjátok az életeteket ma, elmentek gyónni és megvetitek a világot, röviden mindent megtesztek, hogy a kis számú üdvözült közé számoltassatok, azt mondom nektek, nincs hitetek. Jobban megbocsátható, ha nem értitek, mert akkor valaki azt mondhatja, elveszítettétek az eszeteket. Örökre üdvözülni vagy örökre elkárhozni! Ha nem tesztek meg mindent, hogy elkerüljétek az egyiket és biztosítsátok a másikat, az valami felfoghatatlan.

Isten jósága

Talán még nem hiszitek el a szörnyű igazságot, amit itt tanítottam. De a legmegbecsültebb teológusok, a legkiválóbb atyák beszéltek hozzátok rajtam keresztül. Tehát akkor hogyan szegülhettek ellen ilyen alapos érvelésnek, amit rengeteg példa és a Szentírás szavai támasztanak alá? Ha ennek ellenére még mindig haboztok, ha az elmétek hajlamos az ellenkező véleményre, akkor ez a megfontolás nem elég, hogy megremegjetek? Ó, ez azt mutatja, hogy nem foglalkoztok sokat az üdvösségetekkel! Ebben a fontos kérdésben egy értelmes embert erősebben sújt a legcsekélyebb felmerülő kétség, mint a teljes romlás bizonyítéka más ügyekben, amelyekben a lélek nem érintett. Egyik testvérünk, Boldog Assisi Egyed azt szokta mondani, ha csak egyetlen ember kárhozna el, ő akkor is minden tőle telhetőt megtenne, hogy biztosítsa, ne ő legyen az az ember.

Szóval mit kell tennünk nekünk, akik tudjuk, hogy az emberek nagyobb része elkárhozik, és nem csak a katolikusok közül? Mit kell tennünk? Keressük a megoldást, hogy a kevés üdvözülthöz tartozzunk. Azt mondjátok: ha Krisztus azt szeretné, hogy elkárhozzak, miért teremtett engem? Csendet, meggondolatlan nyelv! Isten senkit nem a kárhozatra teremtett, hanem aki elkárhozik, azért kárhozik el, mert ezt saját maga akarja. Ezért most arra törekszem, hogy megvédjem Isten jóságát, és felmentsem minden hibáztatás alól: ez lesz a második rész témája.

Mielőtt folytatnánk, gyűjtsük össze az egyik oldalra Luther és Kálvin összes könyvét és összes eretnekségét, a másik oldalra pedig a pelagiánusok és a szemipelagiánusok összes könyvét és összes eretnekségét, és égessük el őket! Ezek közül némelyik rombolja a kegyelmet, mások a szabadságot, és mindegyik tele van tévedéssel, szóval dobjuk tűzbe őket! Minden kárhozott viselje a homlokán Ozeás próféta jövendölését, “hisz bűnöd miatt buktál el,” így talán megértik, hogy aki elkárhozik, az saját gonoszsága miatt kárhozik el, és mert el akar kárhozni!

Először vegyük ezt a két tagadhatatlan igazságot alapul: “Isten minden embert üdvözíteni akar,” “Mindenkinek szüksége van Isten kegyelmére.” Most ha megmutatom nektek, hogy Isten mindenkit üdvözíteni akar, és mindenkinek megadja a kegyelmet és az összes többi szükséges eszközt ezen nemes cél eléréséhez, akkor muszáj lesz elismernetek, hogy ha valaki elkárhozik, az csakis a saját gonoszságának tudható be. És ha a katolikusok nagyobb része elkárhozik, az azért van, mert ezt akarják. “A pusztulás tőlük jön, a segítség csakis Tőlem.”

Isten minden embert üdvözíteni szeretne

A Szentírásban Isten száz helyen mondja nekünk, hogy ő tényleg minden embert üdvözíteni szeretne. “Talán örömöm telik a bűnös halálában, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?… Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr, az Isten –, nem lelem kedvemet az istentelen halálában. Inkább annak örülök, ha az istentelen letér útjáról és él.” Amikor valaki nagyon akar valamit, azt mondják, majd belehal a vágyakozásba; ez egy túlzás. De Isten annyira akarta, és még mindig akarja az üdvösségünket, hogy ténylegesen belehalt ebbe a vágyba, és elszenvedte a halált, hogy életet adjon nekünk. Minden ember megmentése nemcsak egy mesterkélt, felszínes és látszólagos akarat Istentől, hanem valódi, hatékony és előnyös akarat, hiszen ellát minket az összes alkalmas eszközzel az üdvözüléshez. Nem azért adja, hogy aztán ne használjuk ezeket. Őszintén azzal a szándékkal adja, hogy hasznát vegyük nekik. És ha nem használjuk őket, azzal megsértjük Istent. Ő még a kárhozottaknak is megparancsolja, hogy használják ezeket az üdvösségükért. Buzdítja őket, kötelezi őket, és ha nem teszik, bűnt követnek el. Így talán megteszik az üdvösségért.

Ezen kívül mert Isten látja, hogy nem tudjuk hasznát venni az Ő kegyelmének az Ő segítsége nélkül, más segítséget is ad, és ha ez időnként hatástalan marad, az csakis a mi hibánk. Mert ugyanazokkal az eszközökkel valaki visszaél és elkárhozik, míg más jó hasznát veszi és üdvözül, sőt, talán még kevésbé hathatós segítséggel is üdvözülne. Igen, megtörténhet, hogy visszaélünk egy nagyobb kegyelemmel és elkárhozunk, míg mások felhasználnak egy kisebb kegyelmet és megmenekülnek.

Szent Ágoston felkiált, “Tehát ha valaki elfordul az igazságtól, azt saját szabad akaratából teszi, bujaságtól vezérelve, saját meggyőződésétől megtévesztve.” De akik nem értik a teológiát, azoknak ezt kell mondanom: Isten annyira jóságos, hogy amikor egy bűnöst lát a vesztébe rohanni, Ő utána fut, hívja, kérleli, elkíséri egészen a pokol kapujáig, mit meg nem tesz, hogy megtérítse? Jó inspirációt és szent gondolatokat küld neki, és ha nem profitál belőlük, Isten felháborodik és tovább folytatja. Talán agyoncsapja a bűnöst? Nem. A levegőt csapkodja és megbocsát. De a bűnös még nem tért meg. Isten halálos betegséget küld rá, minden bizonnyal vége van neki. Nem, testvérek, Isten meggyógyítja. A bűnös még inkább megátalkodik a gonoszságban, és ekkor Isten kegyelmében más utat keres, ad neki még egy évet, és amikor az lejárt, ad neki még egyet.

De ha a bűnös még mindezek ellenére is pokolra kívánkozik, mit tesz akkor Isten? Talán elhagyja őt? Nem. Kézen fogva viszi, és amikor már fél lábbal a pokolban van, Isten még mindig prédikál neki, kérleli, hogy ne utasítsa el a kegyelmét. Most azt kérdezem, ha ez az ember elkárhozik, nem igaz, hogy Isten akarata ellenére kárhozik el, és azért, mert el akar kárhozni? Gyertek és kérdezzétek most: ha Isten azt szeretné, hogy elkárhozzak, miért teremtett engem?

Hálátlan bűnös, tudd meg most, hogy ha elkárhozol, azért nem Istent hibáztathatod, hanem csakis magadat és a szabad akaratodat! Hogy meggyőződjetek róla, menjünk a mélység legaljára, és én hozok nektek egyet a nyomorúságos lelkek közül, akik a pokolban égnek, hogy elmagyarázza ezt az igazságot nektek. Itt van most egy: “Áruld el nekem, ki vagy?” “Én egy szegény bálványimádó vagyok, ismeretlen földön születtem, és sosem hallottam mennyről vagy pokolról, sem arról, amit most elszenvedek.” “Szerencsétlen nyomorult! Menj innen, nem téged kereslek.” Egy másik jön; már itt is van. “Ki vagy te?” “Én egy szakadár vagyok Tatárföld széléről. Mindig is civilizálatlan államban éltem, alig tudva valamit Istenről.” “Nem téged akarlak, térj vissza a pokolba.” Itt egy másik. “És te ki vagy?” “Én egy szegény eretnek vagyok Északról. A sarkkörön túl születtem és sosem láttam sem a nap fényét, sem pedig a hit fényét.” “Nem téged kereslek, térj vissza a pokolba.” Testvérek, megszakad a szívem látva ezeket a szerencsétleneket a kárhozottak között, akik sosem ismerhették az igaz hitet. Mégis tudjuk, hogy a kárhozat ítélete kifejezetten ellenük szólt, és meg lett mondva nekik, “hisz bűnöd miatt buktál el.” Azért kárhoztak el, mert ezt akarták. Olyan sok segítséget kaptak Istentől az üdvösséghez! Mi nem tudjuk, mik voltak ezek, de ők jól tudják, és most felkiáltanak, “Ó Uram, igazságos vagy… és igazságosak az ítéleteid!”

Testvérek, tudnotok kell, hogy Isten törvénye a legősibb hit, és hogy bele van írva mindannyiunk szívébe; hogy tanár nélkül is megtanulható, és hogy elegendő az értelem fénye, hogy a törvény minden előírását megismerjük! Ezért rejtőznek el még a barbárok is, ha bűnt követnek el, mert tudják, hogy rosszat tettek, és elkárhoznak, mert nem tartották be a szívükbe írt természeti törvényt: mert ha betartották volna, Isten inkább csodát tett volna, mintsem hagyja elveszni őket. Küldött volna nekik valakit tanítani őket, és más segítségeket is adott volna, melyekre méltatlanokra váltak, mivel nem éltek a saját lelkiismeretük sugallatával összhangban, amely mindig figyelmeztette őket a jóról, amit meg kellene tenni és a rosszról, amit el kellene kerülni. Szóval az ő lelkiismeretük vádolja őket Isten ítélőszéke előtt, és folyamatosan mondja a pokolban, “hisz bűnöd miatt buktál el.” Nem tudják, mit válaszoljanak, és kötelesek beismerni, hogy megérdemlik végzetüket. Most ha ezeknek a hitetleneknek nincs mentségük, mi lesz egy katolikussal, aki olyan sok szentségben részesült, annyi szentbeszédet hallott, és annyi más segítséget kapott? Hogyan meri azt mondani, hogy “ha Isten azt szeretné, hogy elkárhozzak, miért teremtett engem?” Hogyan mer így beszélni, amikor Isten ilyen sok segítséget ad az üdvösséghez? Szóval hagyjuk el ezt a zavaró beszédet.

A bűnös katolikusok sorsa

Ti, akik a mélységben szenvedtek, válaszoljatok nekem! Vannak katolikusok köztetek? “Természetesen vannak!” Mennyien? Egyikük jöjjön ide! “Ez lehetetlen, túl mélyen vannak, és az egész poklot felforgatná, ha idejönnének. Könnyebb lenne megállítani egyiküket, amikor éppen lefelé esik.” Akkor hát hozzád beszélek, aki halálos bűnben élsz, gyűlölködsz, a bűn mocsarában fetrengsz, és minden nap közelebb jutsz a pokolhoz. Állj meg és fordulj vissza! Jézus hív téged, és sebeivel éppen úgy, mint rengeteg ékesszóló beszédével, kiált hozzád: “Gyermekem, ha elkárhozol, csakis saját magadat hibáztathatod: ‘hisz bűnöd miatt buktál el.’ Nézz fel, és lásd az összes kegyelmet amivel gazdagítottalak, hogy biztosítsam az örök üdvösségedet! Születhettél volna egy erdőben Afrikában, ahogy sokan mások is, de te a katolikus hitben születtél. Ilyen jó apa és kitűnő anya nevelt fel, a legtisztább tanításokkal. Ha ennek ellenére elkárhozol, kinek a hibája lesz az? A tiéd, gyermekem, csakis a tiéd: ‘hisz bűnöd miatt buktál el.’

“Az első halálos bűn után, amit elkövettél, pokolra juttathattalak volna, nem várva meg a másodikat: ezt tettem sok más emberrel, de veled türelmes voltam, olyan sok évet vártam rád. Még most is türelemmel várok rád. Ha mindezek ellenére elkárhozol, kinek a hibája? A tiéd, gyermekem, csakis a tiéd: “hisz bűnöd miatt buktál el.” Te tudod, hogy hányan haltak meg a szemed előtt, és kárhoztak el: ez egy figyelmeztetés volt. Te tudod, hogy hány másikat vezettem vissza az igaz útra, hogy jó példát adjon neked. Emlékszel, hogy mit mondott neked az a kiváló gyóntató? Azt én mondattam vele. Nem mondta, hogy változtasd meg az életedet, hogy jó gyónásod legyen? Ezt én sugalltam neki. Emlékszel arra a beszédre, ami úgy megérintette a szívedet? Én vezettelek oda. És mi történt közted és köztem a szíved mélyén,…ezt nem felejtheted el.

“A belső inspirációk, a tiszta tudás, az állandó lelkiismeret-furdalás, le mernéd tagadni mindezeket? Ezek mind segítségek voltak a kegyelemhez, mert meg akartalak menteni. Nem voltam hajlandó másoknak adni ezeket, de neked odaadtam, mert gyengéden szeretlek. Gyermekem, gyermekem, ha olyan szépen beszéltem volna velük, ahogy ma beszélek veled, hány más lélek megtért volna az igaz útra! És te… te hátat fordítasz nekem. Hallgasd meg, amit mondani fogok neked, mert ezek lesznek az utolsó szavaim: a véremmel fizettem érted. Ha el akarsz kárhozni annak ellenére, hogy véremet hullattam érted, ne hibáztass engem, csak saját magadat vádolhatod. És jegyezd meg az örökkévalóságig, ha ennek ellenére elkárhozol, azért kárhozol el, mert el akarsz kárhozni: ‘hisz bűnöd miatt buktál el.’ “

Ó, jóságos Jézusom, a kövek meghasadnának ilyen édes szavak hallatán, ilyen finom kifejezésektől. Van itt bárki, aki el akar kárhozni ilyen sok kegyelemmel és segítséggel? Ha van, hallgasson rám, és aztán álljon ellen, ha tud.

Baronius elmeséli Hitehagyott Julianosz császár hírhedt történetét. Ő olyan nagy gyűlöletet érzett a keresztség ellen, hogy éjjel-nappal kereste a módját, hogyan radírozhatná ki a sajátját. Ebből a célból kecskék vérével töltött meg egy kádat, és megfürdött benne. Abban reménykedve, hogy ez a Vénusznak feláldozott tisztátalan vér talán lemossa lelkéről a keresztség szent jelét. Ez a viselkedés talán undorítónak tűnhet, de ha Julianosz császár terve sikerülhetett, bizonyosan sokkal kevesebbet kell szenvednie a pokolban.

Bűnösök, egy első ránézésre a kétségtelenül furcsa tanácsot adok nektek, de ha jól megértitek, akkor rájöttök, hogy az irántatok érzett gyengéd könyörület ihlette. Térden állva kérlek titeket, Jézus vérére és Mária szívére, változtassatok az életeteken, térjetek vissza a mennybe vezető útra, tegyetek meg mindent, hogy a kis számú üdvözülthöz tartozzatok! De ha ehelyett inkább tovább akartok haladni a pokolba vezető úton, legalább keressetek egy módot, hogy letöröljétek a keresztséget! Jaj nektek, ha Jézus Krisztus szent nevével és a keresztség szent szimbólumával a lelketekbe vésve kerültök a pokolra! Annál nagyobb lesz a büntetésetek. Szóval fogadjátok meg a tanácsomat: ha nem akartok megtérni, még ezen a napon menjetek, és kérjétek meg lelkipásztorotokat, hogy törölje ki a neveteket a keresztségi nyilvántartásból, hogy ne maradjon semmi emléke, hogy valaha is keresztények voltatok! Kérjétek meg őrangyalotokat, hogy töröljön ki a kegyelmek könyvéből, melyből Isten parancsára a sugallatokat és a segítségeket adta nektek, mert jaj nektek, ha megemlékezik róluk! Mondjátok meg a mi Urunknak, hogy vegye vissza a hitet, a keresztséget és a szentségeket!

Elborzaszt ez a gondolat? Rendben, akkor vessétek magatokat Jézus Krisztus lábához könnyes szemekkel és bűnbánó szívvel: “Uram, bevallom, hogy eddig nem éltem keresztényként. Nem vagyok méltó, hogy választottjaid közé számolj. Elismerem, hogy megérdemlem a kárhozatot, de a Te kegyelmed hatalmas, és telve bizalommal az irgalmasságodban azt mondom Neked, meg akarom menteni a lelkemet, még ha fel kell áldoznom a vagyonomat, a hírnevemet, az életemet, mindaddig, amíg üdvözülök. Ha mostanáig hitetlen is voltam, megbántam, sajnálom, megvetem hitetlenségemet, alázatosan kérlek, hogy bocsáss meg nekem ezért. Bocsáss meg, jóságos Jézus, és erősíts meg engem, hogy üdvözüljek! Nem gazdagságot kérek, hírnevet vagy jólétet, csak egyet kérek, hogy mentsd meg lelkemet.”

És Te, Ó Jézusom! Mit mondasz? Ó, jó pásztor, lásd, az elveszett bárány visszatér Hozzád. Karold át ezt a vezeklő bűnöst, áldd meg sóhajait és könnyeit, vagy inkább áldd meg ezeket az embereket, akik annyira elszántak, és semmi mást nem akarnak, csakis üdvözülni! Testvérek, a mi Urunk lábainál tüntessünk, hogy üdvözülni akarunk, bármibe is kerül. Mindannyian mondjuk Neki könnyes szemekkel, “Jóságos Jézus, meg akarom menteni lelkemet,” ó, áldott könnyek, ó, áldott sóhajok!

Befejezés

Testvérek, vigasztalással szeretnélek elküldeni titeket ma. Szóval ha a véleményemet kérdezitek az üdvözültek számáról, itt van: Akár sokan akár kevesen üdvözülnek, azt mondom, aki üdvözülni akar, az üdvözülni fog, és senki sem kárhozik el, ha nem akar. És ha igaz, hogy kevesen üdvözülnek, az azért van, mert kevesen élnek jó életet. Ami a többit illeti, hasonlítsuk össze ezt a két lehetőséget: az első azt állítja, hogy a katolikusok nagyobb része elkárhozik, a második éppen ellenkezőleg, azt színleli, hogy a katolikus nagyobb része üdvözül! Képzeld el, amint Isten elküldi angyalát, hogy megerősítse az első lehetőséget, és elmondja, hogy nem csak a legtöbb katolikus kárhozik el, de itt ebből a gyülekezetből is csak egy valaki fog üdvözülni! Ha te engedelmeskedsz Isten parancsainak, ha megveted a világ romlottságát, ha a bűnbánat szellemében átöleled Jézus Krisztus keresztjét, te leszel az egyetlen, aki üdvözül.

Most képzeld el, hogy ugyanez az angyal visszatér hozzád, és megvigasztal a második lehetőséggel! Azt mondja, hogy nem csak a katolikusok nagyobb része üdvözül, de ebből a gyülekezetből is csak egy valaki fog elkárhozni, és mindenki más megmenekül. Ha ezek után folytatod az uzsorát, a bosszút, a bűnös cselekedeteket, az erkölcstelenséget, akkor te leszel egyedül, aki elkárhozik.

Mi haszna van tudni, hogy sokan vagy kevesen üdvözülnek? Szent Péter mondja, “még inkább törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat tetteitekkel megpecsételjétek.” Amikor Aquinói Szent Tamást megkérdezte a nővére, hogy mit kell tennie, hogy a mennybe jusson, ő azt felelte, “üdvözülni fogsz, ha azt akarod.” Én ugyanezt mondom nektek, és itt a bizonyíték a kijelentésre. Senki nem kárhozik el, hacsak nem követ el halálos bűnt: ez a hit. És senki nem követ el halálos bűnt, ha nem akar: ez a tagadhatatlan teológiai álláspont. Ezért senki nem kerül pokolra, ha nem akar, az összefüggés nyilvánvaló. Ez nem elég megnyugtató? Sirassátok meg múltbeli bűneiteket, csináljatok egy jó gyónást, ne vétkezzetek többet, és üdvözülni fogtok! Miért gyötritek magatokat? Amikor bizonyos, hogy csak a halálos bűn juttat pokolra, és a halálos bűn elkövetéséhez akarat kell, ebből következően senki nem jut pokolra, hacsak nem akar. Ez nem csak egy lehetőség, ez egy tagadhatatlan és nagyon megnyugtató igazság. Adja meg Isten, hogy ezt megértsétek, és áldjon meg titeket! Amen.